Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Akik ebből politikai tőkét akarnak kovácsolni, azok teljességgel gátlástalanok, és beteges gátlástalanságuk hatalmi helyzetben csak fokozódna!
„Szoktuk mondogatni, hogy mi vagyunk a tízmillió futballszakértő országa. És ezzel nincs is semmi baj, mert ez a »szakértelmünk« nem árt senkinek. Most viszont kezdünk a tízmillió virológus országává válni, és ez aggasztó. Persze a legújabb »szakértők« természetesen a politika világából jönnek és ártanak. De nézzük először a tényeket. Tény, hogy a térségben nálunk jelent meg utoljára a vírus. Tény az is, hogy Magyarországon létrehozták az operatív törzset, amelyben folyamatosan elemzik a friss információkat. Ez a törzs napi két sajtótájékoztatót tart, és mindent elmond, amit egyáltalán el tud, illetve el lehet mondani.
A kormány elindított egy honlapot, amelyen mindenki akár ötpercenként tájékozódhat az aktuális helyzetről. A Szent László-kórházat előkészítették a fertőzöttek fogadására és kezelésére, elkészült az intézkedési terv arra az esetre, ha a Szent László-kórház kapacitása kevésnek bizonyulna, ki vannak jelölve a további kórházak, az anyagiak rendelkezésre állnak akár tömeges fertőzöttség esetére is. Az illetékes miniszter felelőssége teljes tudatában kijelentette, hogy rendelkezésre áll a megfelelő létszámú és képzettségű szakembergárda a helyzet kezelésére. E tényekkel szemben állnak azok, akik a koronavírusból is megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni. (Már most szólok: akik ebből politikai tőkét akarnak kovácsolni, azok teljességgel gátlástalanok, és beteges gátlástalanságuk hatalmi helyzetben csak fokozódna!)
Itt van példának okáért Cseh Katalin. Ő eddig többnyire Brüsszelben igyekezett ártani nekünk, s tette ezt az ostobák szorgalmával, kétségek nélkül és a gonoszok eltökéltségével. Most azonban felfedezte magának a koronavírust, és rájött, hogy ő és a vírus feltűnően hasonlítanak egymásra. Így aztán nekiállt fertőzni a közéletet és a közbeszédet, olyan ostobaságokat kijelentve, miszerint »nem tudni, hogy a hatóságok készültek-e intézkedési tervvel, a túlterhelt és forráshiányos egészségügyi intézményrendszerünk kap-e megfelelő támogatást a felkészülésre és az esetleges válsághelyzet kezelésére, rendelkezésre állnak-e a szükséges gyógyszerek és eszközök«.
Igen, mindezt lehet tudni, és igen, mindenki mindenre felkészült. Persze ez teljesen mellékes, bármit is mondjon a kormány, az illetékes miniszter, a tiszti főorvos vagy a pontifex maximus, ennek a nőnek nyilván mindig lesz egy sokkal jobb ötlete.”